Kulcsfontosságú települést foglaltak el az oroszok Ukrajnában, Európa közben továbbra is háborút akar

2025. március 06. 17:26

Az elmúlt nap folyamán hat frontszakaszból négyen sikerült előrenyomulnia Oroszországnak.

2025. március 06. 17:26

Az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki régióban található Andrijivka települést, és ezzel az utolsó donbaszi célpontjukat is sikerült megszerezni - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium. Azt is elmondták, hogy egyetlen nap leforgása alatt  hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak nyomulni.

A Kreml összegzése alapján a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1300, a kurszki régióban pedig több mint 170 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. 

Az elmúlt napokban Oroszország több ukrán katonai célpont, haditechnikai eszköz, harckocsi, lőszerraktár és katonai reptéri infrastruktúra megsemmisítéséről számolt be.

Andrej Marocsko katonai szakértő a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, az ukrán fegyveres erők a hét eleje óta a donyecki Sziverszk városban csapatösszevonást hajtanak végre, lakóházak pincéit, valamint közigazgatási épületeket foglalnak el. A település körül többszörösére nőtt a katonai járművek forgalma, az egyik óvoda közelében sorozatvető-tüzelőállást létesítettek.

Ezzel egyidőben az Európai Unió tagállamai csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben, amelyen Volodimir Zelenszkij elnök is jelen van. Orbán Viktor miniszterelnök a találkozó szünetében jelentkezett be Facebookon, ahol elmondta, aggasztó híreket kell közölnie: „az európai vezetők többsége abba az irányba érvel, hogy ezt a háborút folytatni kell”.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Fotó: ROMAN PILIPEY / AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigfater73
2025. március 07. 08:59
Ideje volna amcsiknak békétfenttartóként bevonulni a megmaradt uki területekre! Így uniós héjáknak kuss! Szomszédoknak jó! Orosz elfogadja elfoglalt területek övék ! Biztonság garantálva! Indulhat rendcsinálás ukiban választások! Békétfenttartó alakulatokról, fegyverekről van szó! Néhány anyahajó biztosításként tengerekre!
Kovács Ubul
2025. március 06. 20:40
"Andriivka had a population of 74 in 2001. It was completely destroyed during the Russian invasion of Ukraine. On 23 May 2024, Russian forces claimed to have recaptured Andriivka."
ujelet-mgtsz
2025. március 06. 19:33
A háborút meghosszabbítók valójában Putyin kedvében akarnak járni. Ilyen könnyen és gyorsan a támogatásuk nélkül nem tudnának az oroszok területet foglalni.
monybbsc
2025. március 06. 19:15
Oroszország fegyverrel foglal el egy települést a szomszédos országban, de nem ő akar háborút, hanem Európa. Fideszes valóságérzékelés, 2025.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!